STÁB 2024. április 20.
Baricz Gergő

Baricz Gergő

Szerep: Koppány

Baricz Gergő – énekes, előadó, dalszerző, a Loyal Együttes, a Póka-Tátrai Regeneráció és az Acid/Dc frontembere

 

Leginkább énekesként tevékenykedett rockzenekarokban, de többször lépett fel saját projektjeivel is, és vendégelőadóként is megfordult már különböző szerepekben. Hallhattuk a Kerekes Band Rewind, valamint a Loyal Az elátkozott part I. lemezeken is, és a Blind Foxes Broken dalában.

Első ismert, saját dala a Némán állni, angolul is megjelent. Három kislemeze is napvilágot látott: a Shit song, a Bodzaforduló és az Ajtót nyissatok. 

Tévés szereplései:  X-Faktor (2011), A DAL (2013), Szimfonik Live (2013), M2 Petőfi TV Akusztik (2019). 

Gergő így fogalmaz:

„Ez a rockopera meghatározta a gyermekkoromat. Sercegett a lemezjátszónk, megszólalt a nyitány, és valami olyan küldetéstudat vett erőt rajtam, ami egy teljesen más világba röpítette a képzeletem…  Akkor még azt hittem, hogy a Duna a szomszéd telek végében folyik. Azóta megbizonyosodtam ennek az ellenkezőjéről, de amikor Vikidál hangját hallom ebben a műben, ugyanolyan lelkesen tudom üvölteni, mint egykor a Duna szomszédjaként: Koppány! Koppány! Koppány!”