2021. augusztus 05., csütörtök Krisztina
STÁB 2021. augusztus 05.
Ferencz Csaba

Ferencz Csaba

Szerep: Gitáros regös

Ferencz Csaba – gitáros, énekes, a Mácsafej együttes tagja; civilben újságíró-szerkesztő, ügyvezető

 

Énekes-gitárosként már a ’80-as évek elején számos zenekarban játszott, az énekelt vers műfajában előadóként és zeneszerzőként több mint egy évtizede a Mácsafej zenekar tagja , amellyel klasszikus és kortárs költők megzenésített verseit adják elő.

Közreműködésével egy egyedülálló CD jelent meg Zajzoni Rab István barcasági csángó költő emlékére, továbbá több gyűjteményes CD-n is szerepelnek dalai.

A dolgokról egy földi szellemnek címmel Szilágyi Domokos és Fekete Vince verseire összeállított egész estés előadásukat – a kézdivásárhelyi Udvartér Teátrum produkciójaként – több mint félszáz alkalommal játszották Erdélyben és Magyarországon, illetve a Magyar Művészeti Akadémia felvételt is készített a produkcióról.

Csaba gondolatai a rockoperáról:

„Az István, a király rockoperával már az 1983-as bemutató után meghatározó élményként találkoztam, az akkor még becsempészett bakelit lemezen hallgatva: hogy ez az akkor még lenézett műfaj milyen teljesítményre képes! Aztán, egy évre rá, alkalmam volt élőben is látni a produkciót a Szegedi Szabadtéri Fesztivál színpadán, ráadásul egyfajta bennfentesként, hiszen a tánckar révén sikerült nem csak az előadást átélni, hanem a kulisszák mögé is betekinteni. A rockoperához való kötődésem így nem csupán nemzedéki, hanem mélyen személyes is.”