2021. augusztus 05., csütörtök Krisztina
STÁB 2021. augusztus 05.
Gergely Elek

Gergely Elek

Szerep: Vecellin

Gergely Elek – énekes; a Kolozsvári Magyar Opera tagja, a Tokos zenekar harmonikása

 

A Kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia színpadi ének- és mozgás szakán végzett 2007-ben. Lediplomázását követően 2008-tól prózai szerepeket, illetve kisebb karakter szerepeket játszott.

A Kolozsvári Magyar Opera munkatársa immár 11 éve.

Az eltelt években több jelentős darabban is szerepelt: címszerepben volt a Mágnás Miskában, a Viktóriában Jancsit, a cigányprímást alakította, a Csárdáskirálynőben volt már Mérő és Báró is, de bújt Petrovics Pál huszár ezredes szerepébe is A cirkuszhercegnőben, és Belzebúbot is játszotta a Búbocskában.

Elek a következőképpen gondol a rockoperára:

„Kisgyerekkorom óta ismerem. Emlékszem, egy egész nyáron át hallgattuk kazettáról a barátaimmal az akkor megjelent számítógépes játékok játszása közben. Azt hiszem, azóta a teljes rockoperát kívülről fújom. Későbbiekben a 2003-as csíksomlyói bemutató gyakorolt rám nagy hatást. Gyerekként tükör előtt énekelve mindig is gondoltam, hogy egyszer majd én is el fogom ezt énekelni a színpadon. Huszonpár év elteltével ez valóban megtörténik.”