STÁB 2024. március 29.
Kis-Lukács Bernadett

Kis-Lukács Bernadett

Szerep: Gizella

Kis-Lukács Bernadett – énekes, előadóművész, a Kolozsvári Magyar Opera tagja

 

A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia klasszikus ének szakán végzett, 2016 óta a Kolozsvári Magyar Opera társulatának tagja, ahol több gálakoncerten lépett fel énekes-táncos műfajokban. Láthattuk a Csárdáskirálynőben Stázi szerepében, de játszotta Csin inast is a Viktóriában, és volt pásztorfiú szerepben is a Toscaban.

A Házy Erzsébet Nemzetközi Tehetségkutató Énekversenyen különdíjban részesült 2018-ban. Rá egy évre I. díjat szerzett a XI. Lehár Ferenc Operett Énekverseny szubrett-buffó páros kategóriában.

Bernadett így beszél a rockoperáról:

„Gyerekkorom óta az életem része; a benne elhangzó dallamok és a dalokban megfogalmazott mondanivaló egyre inkább hatást gyakorolnak rám. A tudat és a lehetőség, hogy ezennel előadóként lehetek részese a produkciónak, mérhetetlen örömmel és hálával tölt el, valamint motivációt ad az alkotásra, a kihívások legyőzésére, a mű még mélyebben való megismerésére és ennek továbbadására.”