STÁB 2024. március 28.
Páldeák Katinka

Páldeák Katinka

Szerep: Boglárka (Koppány feleség)

Páldeák Katinka * könnyűzene énekes; a Back in Time zenekar tagja

 

Körülbelül 3-4 éves lehetett, amikor a szüleivel közölte, hogy „éneknő” szeretne lenni. Ennek indíttatására szülei a sepsiszentgyörgyi Plugor Sándor Műveszeti Líceumba iratták, ott végzett kántó főszakon és zongora mellékszakon.

Az általános iskolás éveiben zongoraversenyen harmadik helyezést ért el, ez alatt az idő alatt válogatták be a kiskórusba is. Középiskolában az Eufória kórushoz csatlakozott. Aktuális tanulmányaival párhuzamosan a sepsiszentgyörgyi Művészeti és Népiskolában könnyűzenét is tanult.

Énekelt a Retrika cover band zenekarban, amelynek köszönhetően később a Back in Time együtteshez is hívták énekelni. Az utóbbinak már 4 éve tagja. 2010-ben az „Erdély hangja” énekversenyen próbált szerencsét, majd kisebb versenyeken is részt vett.

Katinka így vall:

„Az István, a király rockopera mély nyomot hagyott bennem, amikor 2003-ban Csíksomlyón volt szerencsém megnézni az előadást, édesapámnak köszönhetően. Úgy érzem, szerencsés vagyok, és megtisztelő, hogy részese lehetek ennek a produkciónak Koppány feleségét alakítva. Remélem, nagy élményt tudunk majd nyújtani az embereknek.”