STÁB 2024. október 08.
Sárdi Hunor

Sárdi Hunor

Szerep: Sur (főúr)

Sárdi Hunor – kántor, orgonista

 

Több színházi produkciókban is énekelt, dolgozott társulatban, illetve szakmájából adódóan életének mindennapi része az ének és a hangszeren való zenélés.

Láthattuk több Cserkész Emese vezetésével megvalósult A Light színpadi produkcióban a gonosz oldal egyik képviselőjeként, a Rockquiem zongoristájaként és énekeseként, a Magyar Mise vokálszimfonikus előadás kórusában is.

A Sepsiszentgyörgyi Szimfonikus Napok 7-10. kiadásában a Sepsi Kamarazenekar kórusában énekelt. A  sepsiszentgyörgyi Pro Musica Kamarakórusnak 10 évig volt oszlopos tagja, és időszakosan tagja volt a Snaps Vocal Band-nek is.

Hunor így gondol az István, a király rockoperára:

„A rockopera számomra nevelő, személyiségformáló és irányadó zenei út. Gyermekkorom óta hallgatom, és szeretem, alakította a zenei ízlésemet, emberi hozzáállásomat, baráti kapcsolataimat és hitéleti szemléletemet. Egyszóval fiatalkorom és lelki-zenei fejlődésem egyik meghatározó alapköve.”