STÁB 2021. december 01.
Szélyes Boróka

Szélyes Boróka

Szerep: Enikő (Koppány feleség)

Szélyes Boróka – tanuló, a Márton Áron Főgimnázium végzős diákja

 

Kislánykora óta szerves része életének a színpadi szereplés. Versenyről versenyre járt, főként ének- és szavalóversenyeknek volt rendszeres résztvevője. Mindig is elbűvölték és rabul ejtették a színdarabok, musicalek, operák. A Márton Áron Tehetséggondozó Központ keretében két évig volt tagja a Bende Sándor színművész vezetésével létrejött színjátszó körnek.

Vonzotta a versenyek alkalmával megtapasztalt adrenalin, a sikerek és kudarcok váltakozása, a kihívás. Főként népdalversenyeken vett részt, ezek között szerepelnek az Őszirózsa, a Csak tiszta forrásból, a Homoródmenti (2012, III. díj; 2013, III. díj; 2017, II. díj; 2019, I. díj), az Elindultam szép hazámbul (2014, II. díj) és Ciripelő (2012, I. díj; 2013, I. díj; 2014, III. díj; 2015, II.díj) népdalvetélkedők.

Emellett, 7 évig volt oszlopos tagja a Szentegyházi Gyermekfilharmóniának, szólistaként. A gyermekfilharmónia által szólót énekelt Magyarországon, Szlovákiában, Szlovéniában, Ausztriában, Németországban, Svájcban, Svédországban és Kanadában is. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia „Legjobb énekes” kategóriájának 2015. évi díjazottja lett szólóénekesként.

Boróka így gondol az előadásra:

„Szerintem mindannyiunk nevében szólok, amikor azt mondom, hogy kedves István, a király rockopera: Te vagy a legszebb álmunk.”