2021. augusztus 05., csütörtök Krisztina

Gyermeknap Másként 2020

Az idei évben sajnos a koronavírus-járvány mindnyájunkat új helyzet, új kihívások elé állított. A személyes találkozások és beszélgetések helyét átvették az online felületek, a nagy rendezvények helyét átvették a szűk családi programok. Mivel a Gyermeknapok fő célja a gyerekek megmozgatása, a családok összetartása, családcentrikus programok szervezése, úgy döntöttünk idén is megszervezzük a mindenki által kedvelt és várt eseményt. Az előző évekhez képest kicsit másképp az online térben zajlanak a programok.

Június 1-jén a szervezők, a Gyermeknap alkalmából a Kónya Ádám Művelődési Ház hivatalos Facebook oldalán létrehozott Gyermeknapok Másként 2020 című eseményben, több tevékenységgel várnak kicsiket és nagyokat egyaránt. A gyermekek számos, színes programba kapcsolódhatnak be, ahol elkészíthetik a saját konyhájuk elemeit, rajzfilmeket nézhetnek, interaktív mesemondást hallhatnak, táncolhatnak és kedvükre énekelhetnek. A játékok mellett lesz élő közvetítéses koncert, ahol a gyermekek Gőgös Gúnár Gedeonnal ismerkedhetnek meg.

Az online térben zajló program 10 órától kezdődik. Online interaktív, alkotó és fejlesztő mesés foglalkozással találkozhatnak az érdeklődők Benkő Éva vezetésével. A Kreatű kézműves tevékenységekkel, zöldségek, gyümölcsök varrási technikáival várja a kicsiket.  Az Andrei Mureșeanu Színház és a Cimborák Bábszínház művészei mesemondással és online bábszínházzal színesítik a programot. Délután a Change Center funkcionális gyermektornával és a Veronaki együttes élő koncerttel készül. A Kónya Ádám Művelődési Ház hivatalos Facebook oldalát Csukás István mesehősei című gyermekrajzok kiállítása varázsolja színesebbé. A programot a Kincskeresők táncjátéka zárja.

 

 

Program

10.00   Hangszerek párbaja: Zongora és ütős hangszerek bemutatása / Opera Comică pentru copii:

10.30   Rövid séta a Székelyföldi Vadászati Kiállításon és a Vadon Egyesület megyei rajzverseny eredményhirdetése

11.00   Benkő Éva: Online interaktív mesemondás

11.20   Mesevilág / Online mesemondás / Andrei Mureșeanu Színház

12.00   Csukás István mesehősei – Online rajzkiállítás és eredményhirdetés

13.30   Tőkés Csaba Zsolt: Táncolj együtt a Kincskeresőkkel! / Online táncház és koreográfia válogatás

14.00   Kreatű Gyermekkonyha / Online kézműves foglalkozás

15.00   A rest legényről / Online bábszínház / Cimborák Bábszínház

16.00   Csipkerózsika / Online színház / Andrei Mureșeanu Színház

17.00   Szőcs Enikő: Funkcionális edzés gyermekeknek játékosan / Change Center

18.00   Veronaki: Gőgös Gúnár Gedeon / Élő online koncert

19.00   Könnyek tava / táncjáték a Szent Anna-tó legendája nyomán / Székely Mikó Kollégium Néptáncegyüttes

 

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.