ISTVÁN, A KIRÁLY – SZÉKELYFÖLDI NAGYPRODUKCIÓ SZEREPLŐVÁLOGATÁS – MÁSODIK KÖR

Lezajlott az István, a király székelyföldi nagyprodukció szereplőválogatása. Mivel a határidő lejárta után is hatalmas volt az érdeklődés, és, hogy minél több erdélyi és székelyföldi személynek megadják a lehetőséget a bizonyításra, a produkció alkotóstábja úgy döntött, kiír egy második körös szereplőválogatást is! Ha valaki lemaradt az első körről vagy későn értesült róla, újra itt a lehetőség!

A beküldött videók általi szereplőválogatás 2020. november 6-án, pénteken zajlott. A zsűri megállapítása szerint a női szerepek voltak népszerűbbek, például Réka szerepére rengeteg jelentkező volt. A zsűri ugyanakkor kiemelte azt is, hogy azon jelentkezők közül, akik eddig küldtek be videókat, vannak továbbjutók, velük már elkezdenek dolgozni első körben az énektanárok, majd a koreográfusok.

Néhány változás és megkötés a második forduló jelentkezését illetően:

A versenyzők a kiválasztott szerepre az alább meghatározott dalt vagy dalokat kell előadják, a szervezők által elküldött, jól hallható zenei alapra. A jelentkezőknek előzetesen regisztrálniuk kell az alábbi linken elérhető űrlapon. Ezt követően visszajelzést kapnak jelentkezésük elfogadásáról.

Az űrlap kitöltésének határideje: 2020. november 17., kedd éjfél.

Nagyon fontos, hogy a videókat a megadottak szerint kérjük rögzíteni és elnevezni (ellenkező esetben a zsűri nem köteles elfogadni):

– a videót a jelentkező bemutatkozásával kell kezdeni, amelyben elmondja azt is, melyik szerepre jelentkezett és miért, és ezzel összevágni vagy közvetlenül ez után rögzíteni egy videóban a produkciót;

– egész alakos videót kell rögzíteni, jó fényviszonyok és semleges háttér előtt;

– a videóban a szervezők által elküldött zenei alapra, mikrofon és erősítés nélkül kell elénekelni a zsűri által kiválasztott dalt vagy dalokat (ha több szerepre jelentkezett, minden videót egyenként rögzítsen, illetve ha egy szerephez több dal szükséges, akkor a dalokat külön videóban rögzítse – itt csak az első videóhoz kell a bemutatkozást csatolni)

– a második körös meghallgatásra készített hang- és videofelvételt is a istvanakiraly.szekelyfold@gmail.com e-mail címre WeTransferen keresztül kell beküldeni, *mp4-es formátumban (kérjük, hogy a fájl a következőképpen legyen elnevezve: jelentkezőneve_szerepamelyrejelentkezik_IAK2021)

– azok a jelentkezők, akik olyan szerepre jelentkeztek, amelyben hangszeren is kell játszani, szintén a szervezők által elküldött zenei alapra játszodják fel a hangszeres részt és énekeljék is fel a kiválasztott dalt vagy dalokat.

A videó beküldésének határideje: 2020. november 22., vasárnap éjfél.

A szerepekhez tartozó dal/dalok, amelye(ke)t a jelentkezőnek rögzítenie kell:

1. István – Nincs más út, csak az Isten útja

2. Koppány – Nincs más út, csak az Isten útja

3. Gitáros regős – Mondd, te kit választanál? ÉS* Gyászba öltözött csillagom

4. Asztrik – Töltsd el szívünk, fényesség c. dalból a Jöjj, áldozz rész

5. Főpapok (térítők) – Töltsd el szívünk, fényesség c. dalból a Veni, lumen cordium rész

6. Gizella – Töltsd el szívünk, fényesség c. dalból a Nézz énrám láthatatlan rész

7. Bese, Solt, Sur – Gyarló az ember ÉS* Abcug Koppány

8. Réka – Nem vagyunk még hozzád méltók c. dalból az Ó, Istenem, segíts rajtunk rész ÉS* Halld meg, Uram, a kérésem c. dalból a Győztél uram rész

9. Laborc – Nem vagyunk még hozzád méltók c. dalból a Nem kell olyan Isten rész

10. Vonós regősök – Üdvöz légyen Géza fia

11. Sarolt** – István fiam ÉS* Hála néked, fejedelem c. dalból a Becsüld, ki érted harcol ÉS* Hála néked, fejedelem c. dalból a Mit nem képzelsz balga lányom rész

12. Vecellin – Unom a politikát ÉS* a Hála néked, fejedelem c. dalból a Koppány hadát

13. Boglárka, Enikő, Picur – Te vagy a legszebb álmunk

14. Torda – Szemtől szembe

15. Hont – Hála néked, fejedelem c. dalból a Koppány hadát ÉS* Hála néked, fejedelem c. dalból a Így jár az mind rész

16. Pázmány – Hála néked, fejedelem c. dalból a Koppány hadát ÉS* Hála néked, fejedelem c. dalból a Kell az erő rész

* mindkét dalt kötelező elénekelni

** mindhárom dalt kötelező elénekelni

Az előadás szervezője és támogatója: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata és a Kónya Ádám Művelődési Ház.

Jelentkezés és információ: kultura.ro / istvanakiraly.szekelyfold@gmail.com

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.