Budapest Wild Side: Karafiáth Orsolya és Legát Tibor vetítéssel egybekötött zenés felolvasóestje

Az Erdélyi Művészeti Központ és a Kónya Ádám Művelődési Ház vetítéssel egybekötött zenés felolvasóestet szervez július 22-én, csütörtökön 19 órától az EMŰK kiállítótermében. Az előadók saját szerzeményükből olvasnak fel, verseket is mondanak, amelyet vetítés és zenei aláfestés kísér.

Mi történt a galambokkal a Kodály Kőröndön? Mit csinál egy kislány, mikor nem tud átjutni a túloldalra?  Rákosrendezőn, a pályaudvaron átsétál egy varázsló. Vagy ez már csak a mi fejünkben játszódik le? Ezekre a kérdésekre keresik a választ az előadók, akik novellák, versek, képek és dalok segítségével válaszolják meg ezen kérdéssorozatot.

Karafiáth Orsolya író, költő, publicista. Eddig épp tíz könyve jelent meg, négy verseskötet, négy regény, és két novelláskötet. Mindig az összművészet elkötelezettje volt. Dalszövegeket is jegyez, Koncz Zsuzsától Takáts Eszteren át Charlie-ig. Musicaljét, a Macskadémont 2018-ban mutatta be a Budapesti Operettszínház. Moderátorként is működik. Erdélyben legutóbb a Four Bones harsonaquertettel járt. 

Legát Tibor újságíró, Budapest közlekedésének szakértője, több nagysikerű közlekedéstörténeti könyv szerzője, a nyolcvanas-kilencvenes évek egyik kultzenekara, a Kézi-Chopin énekes-szövegírója volt, később is több zenekarban énekelt. Az utóbbi tíz évben egy furcsa világba zuhant bele: egy kiszuperált magyar popsztár történetét zenéli-énekli-írja Lou Reed és a Velvet Underground magyarra fordított dalainak segítségével.

Ezen az estén Orsolya a szövegekért, Tibor a dalokért felel. „Nem lesz olyan sötét kép, mint a cím sugallná: szerelem, a város történetei, gyerekkor és álmok – kinek mi a vad és mi az erős” – vallják a meghívottak.

A vetítéssel egybekötött zenés felolvasóestre a belépés ingyenes.

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, EMŰK, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.