Légy a ma Petőfije! – Szónokverseny középiskolások számára

A szónokverseny pályázatára sepsiszentgyörgyi 9-12. osztályos tanulók jelentkezését várják március 10-ig. Az Országgyűlés tavaly nyilvánította a 2022-es és 2023-as évet Petőfi Sándor emlékévvé a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja születésének 200. évfordulója alkalmából. Ebből kifolyólag a jelentkezőknek saját, előre elkészített szónoklatukat kell előadniuk, amely korunk Petőfi Sándorának a megismeréséhez kapcsolódik.

A jelentkezők részvételi szándékukat itt jelezhetik.

Az első három helyezett értékes jutalomban részesül. Az első helyezett jutalma 1500 RON és egy könyvcsomag, a második helyezett jutalma 1000 RON és egy könyvcsomag, a harmadik helyezetté pedig 500 RON, valamint könyvcsomag. Az első helyzett, valamint a közönség díjban részesülő szónok lehetőséget kap az ünnepi rendezvénysorozaton való fellépésre.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Önkormányzata, Kónya Ádám Művelődési Ház

 

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.