Megalakult a Székelyföldi Nagyprodukció Társulat

Az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció sikerének lenyomataként, külön társulatba szerveződött a produkció valamennyi résztvevője. A döntés mögött elsősorban a társulat összetartása áll, valamint az, hogy új élményeket adjanak a közönségnek. Március 16-án a társulat új produkcióval jelentkezik, amelyet Sepsiszentgyörgyön mutatnak be.

Hivatalosan is kijelenthető, hogy megalakult a Székelyföldi Nagyprodukció Társulat, amely az első székelyföldi István, a király előadás szólistáit, rockzenekarát, szimfonikusait, kórustagjait, táncosait, valamint alkotói- és szervezőcsapatát foglalja magába. A társulat égisze alatt kisebb-nagyobb zenés, színházi előadásokkal készülnek majd, és feltett szándékuk minél több társulati tagot foglalkoztatni a 27 szólistából, 33 szimfonikusból, 63 táncosból, valamint több mint száz kórustagból, mindezek mellett pedig megtartani a világ legjobb rockzenekarát is. A szervezők úgy fogalmaznak: az István, a király Székelyföldi Nagyprodukció ezután is része lesz repertoárjuknak, de az elkövetkezendő időszakban más előadásokkal is készülnek. A székelyföldi vonatkozás továbbra is az alapkoncepció része marad, további kulcsszavaik a zene és a színház.

2020-ban azt fogalmaztuk meg, hogy szeretnénk, ha ez a lelkes csapat valamilyen formában együtt tudna maradni. Akkor mondtuk ki először, hogy ez akár egy székelyföldi társulat is lehetne, és azóta is azon dolgozunk, hogy ez valóra váljon. Most erősíthetem meg, hogy ez a társulat fennmaradt, és együtt szeretne maradandó kulturális élményeket nyújtani. Hatalmas öröm számomra, hogy az István, a király – a magyar történelem legjelentősebb korszakát feldolgozó műve – után, a magyarság egy újabb nagyon fontos eseményét tudjuk megidézni. Hasonló odaadással és alázattal dolgozunk most is” – mondta Dancs Zsolt producer.

Kolumbán Zenge gyártásvezető úgy fogalmazott, hogy először csak kedvtelésből kezdték magukat társulatnak hívni. „Jól hangzott, zene volt füleinknek. De egyre inkább szikla szilárdnak látszik, hogy ez bizony egy igazi társulat, tele tehetséges művészekkel, akiket a közös alkotás öröme, a közönség szeretete és kialakult baráti kapcsolatok tartanak össze. Különálló intézményes háttérrel még nem rendelkezünk, de Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, a Kónya Ádám Művelődési Ház, valamint a Vox Humana Kulturális Egyesület teljes mellszélességgel áll a produkcióink mögött, ennek köszönhető, hogy egyre több előadást tudunk színpadra állítani és a közönségünknek ajándékozni” – fejtette ki.

Rabok legyünk vagy szabadok?

A Székelyföldi Nagyprodukció Társulat első előadása március 15-e szellemében készül. A különleges zenei előadást a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház nagytermében tartják március 16-án, csütörtökön 17.00 órától és 19.30-tól. A nagysikerű István, a király Székelyföldi Nagyprodukció szólistáiból és zenekari tagjaiból verbuválódott társulat a Rabok legyünk vagy szabadok? című, nagyszabású zenés és verses összeállítással tiszteleg a magyar hősök előtt, mely méltó zárása lesz az idei, sepsiszentgyörgyi március 15-i rendezvénysorozatnak.

Az előadás illeszkedik a Petőfi 200 emlékévhez, a repertoárban Petőfi-versek hangzanak el szavalatként és megzenésítve egyaránt, de hallható lesz néhány részlet a Kormorán együttes A költő visszatér című szerzeményéből, és természetesen nem maradnak ki az István, a király rockopera kiemelkedő dalai sem. A klasszikus, március 15-i témájú dalok mellett népzenei összeállítás, a Szózat, és a magyar, illetve székely himnusz is hallható lesz. Az ünnepi koncerten közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Kincskeresők Néptáncegyüttes, valamint a VOCES Kórus is.

A koncertre 2023. február 24-én, pénteken 10 órától lehet jegyet vásárolni a Városi Kulturális Szervezőirodában (Sepsiszentgyörgy, Szabadság tér 1. szám), valamint az eventim.ro oldalon. A jegyek ára 50 lejbe kerül, illetve lehet kedvezményes jegyet is váltani 25 lejes áron. A szervezők megjegyzik, hogy csak a jegyek 20%-át tudják kedvezményesen kínálni, amikor ezek elfogytak, már csak teljes árú jegyet lehet vásárolni. Az eventim.ro oldalon csak egész árban lehet beszerezni a belépőket.

A produkció alkotói és résztvevői:

Alkotók: Dancs Zsolt producer, Cserkész Emese zenei vezető, Tőkés Csaba Zsolt koreográfus, Kolumbán Zenge gyártásvezető.

Rockzenekar: Kerezsi Csongor (basszusgitár, nagybőgő), Lőrincz Imre (gitár), Makkai Kálmán (gitár), Pál Gábor (dobok), Pál Zakariás (billentyűk).

Szólisták: Dombi Sándor, Farkas Loránd, Fazakas Nóra, Ferencz Csaba, Kádár Barna Zsolt, Koszorus Krisztina Koszika, Molnár József, Oláh-Badi Alpár, Páldeák Katinka, Sárdi Hunor, Szabó Előd, Szabó Enikő, Tókos Csongor-Attila.

Sepsi Kamarazenekar: Józsa Zoltán (koncertmester), Tóth-Györgybíró Apor (szólamvezető, cselló), Ardeleanu Daniel (hegedű), Pál-Hunor Csaba (hegedű), Ráduly Zsófia (hegedű), Datki Júlia (hegedű), Furus Ábel (hegedű), Lőrinczi Zsolt (mélyhegedű és brácsa), Gábor Szende (cselló), Éltes Áron (klarinét), Veres István (trombita), Szép Szilamér (trombita), Bartalis István-Attila (kürt), Máthé Izabella (fuvola), Csoma Attila (tuba).

VOCES Kórus: Nagy Rebeka, Hankó Emőke, Berde Imola, Hollanda Andrea, Geréb Emőke, Benkő Orsolya, Fehérvári Csaba, Andrei Róbert, Opra Balázs-József, Pilbáth Zsuzsa, Welbanks-Székely Edit, Opra Fruzsina-Kitty, Rózsa Endre.

Kincskeresők Néptáncegyüttes: Angyal Anita, Bakcsi Zsombor, Balázs Krisztián, Balogh Adrienn, Bartha Fanni, Becsey Abigél, Benkő Réka, Bihari Edömér, Cseresznyés Harmat, Daragics Bella, Deák Anett, Deák-Vilikó Hanna, Demeter Ágnes, Dénes Anna, Endes Hanna, Farkas Abigél, Farkas Orsolya, Fekete Attila, Imre Kriszta, Ivácson Gergő, Joós Ádám, Joós Ákos, Józsi Bianka, Király Ármin, Kisgyörgy Andrea, Kocsis Rebeka, Luka Sára, Lukács Balázs, Márton Ádám Márk, Márton Kristóf Dominik, Mátis Adrienn, Mocsel Hunor, Oláh-Badi Anita, Pitlák Inez, Ráduly-Baka Boglárka, Sorbán Dorottya, Sylvester Adrienn, Szabó Gellért, Tokos-Múzsnai Hanna, Tóth Boróka, Tóth Krisztián-Szilárd, Tőkés Zsolt, Veress Botond, Zelenák Borbála.

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.