Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere a díszmeghívott a március 15-i ünnepségen Sepsiszentgyörgyön

Többnapos rendezvénysorozattal emlékezik Sepsiszentgyörgy az 1848-’49-es forradalom és szabadságharcra. Idén Varga Judit igazságügyi miniszter tolmácsolja az anyaország üzenetét, valamint Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház püspöke áldja meg az ünneplő közösséget. A hagyományos díszfelvonulás, koszorúzások és a 16 órától kezdődő főtéri műsor mellett idén szónokversenyt, kokárdakészítő műhelyt és emlékfutást is szervezünk, továbbá két koncerttel is emlékezünk a forradalom és szabadságharc 175. évfordulóján. Március 15-én a sepsiszentgyörgyi Classical Singers Symphonic lép fel a Tamási Áron Színház nagytermében, március 16-án pedig ugyanitt a frissen megalakult Székelyföldi Nagyprodukció Társulat koncertjét hallgathatja a közönség.

Március 10-én, pénteken 18:00 órától kerül sor a Légy a ma Petőfije! szónokversenyre a Szimplában. A verseny a sepsiszentgyörgyi középiskolásokat célozza meg: a jelentkezőknek saját, előre megírt szónoklatukat kell előadniuk, amely sajátos módon kapcsolódik Petőfi személyéhez, életművéhez. Az esemény célja, hogy széleskörű figyelmet irányítson a költőre és rámutasson arra, hogyan él annak emlékezete, munkássága tovább a fiatal nemzedék szemében. Az első három helyezett értékes jutalomban részesül.

Március 13-án, hétfőn kokárdakészítő műhelyre kerül sor a Kónya Ádám Művelődési Házban. Az esemény a Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakör és a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy közreműködésével jön létre.

Március 14-én, kedden a sportkedvelőket várja a sepsiszentgyörgyi Fitness Tribe Egyesület a Fuss a Hősök emlékére! címet viselő eseményre. Az amatőr futókat megcélzó emlékfutás 17:00 órától veszi kezdetét. A sporteseményen résztvevők az eprestetői csata emlékművénél állnak rajthoz (Állomás negyedi Ady Endre Általános Iskola épülete előtt), innen szaladnak a város területén egy 8,5 km hosszú távot. A résztvevők olyan 1848–’49-es forradalom és szabadságharchoz köthető emléktáblákat, szobrokat és épületeket érintenek, mint Kiss János ágyúöntő mester emléktáblája, a Gábor Áron és Nicolae Bălcescu szobrok, Gábor Áron emlékplakettje, Berde Mózsa egész alakos szobra vagy Kossuth Lajos mellszobra.

Március 15-én a Főtéren ünnepi felvonulásra és megemlékezésekre kerül sor. Felvonulnak a hagyományőrző huszárok, beszédet mond Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Varga Judit, Magyarország igazságügyi minisztere, az ünneplő közösséget Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus – Lutheránus Egyház püspöke áldja meg. A főtéri színpadon a Mikes Kelemen Elméleti Líceum, a Plugor Sándor Művészeti Líceum, a Református Kollégium, a Székely Mikó Kollégium diákjai, valamint a rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar, az Egyesített Kórus és a Kincskeresők Néptáncegyüttes lépnek fel.

11:00 és 15:30 óra között a sepsiszentgyörgyi, kilyéni és szotyori emlékművek koszorúzásával emlékezünk a forradalomra és szabadságharcra.

Az elmúlt évekhez hasonlóan, idén is sor kerül az ünnepi hangversenyre: a Classical Singers Symphonic együttes koncertje 19:00 órától kezdődik a Tamási Áron Színház nagytermében.

A Classical Singers hivatásos énekesekből álló sepsiszentgyörgyi együttes, amely a március 15-i gálaműsor erejéig a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjaiból és tanáraiból álló kamaraegyüttessel egészül ki. A kifejezetten erre az alkalomra összeállt zenekar játéka sajátos hangulatot kölcsönöz a sepsiszentgyörgyi közönség által már jól ismert Classical Singers hangzásvilágának. A koncerten a fagott és az oboa mellett klarinét, hegedűk, valamint nagybőgő játéka színesíti a hivatásos énekesek előadását. A forradalmi jelleget ütőhangszerek biztosítják. A hangversenyen magyar népdalfeldolgozások, operettrészletek, valamint a Szózat, a magyar és a székely himnuszok csendülnek fel. 

A Classical Singers Symphonic együttes koncertjére a teljes árú jegy 30, míg a kedvezményes árú jegy 15 lejbe kerül. Online, az eventim.ro oldalon kizárólag teljes értékű jegyet lehet vásárolni. 

Március 16-án, az ünnepi programsorozat zárásaként különleges produkción vehet részt a közönség: a nemrég alakult Székelyföldi Nagyprodukció Társulat Rabok legyünk vagy szabadok? előadását tekintheti meg a színház nagytermében. 

A zenés darab illeszkedik a Petőfi 200 emlékévhez, a repertoárban Petőfi-versek hangzanak el szavalatként és megzenésítve egyaránt, de hallható lesz néhány részlet a Kormorán együttes A költő visszatér című szerzeményéből és az István, a király rockopera kiemelkedő dalai is felcsendülnek. A március 15-i témájú dalok mellett egy népzenei összeállítás, a Szózat, a magyar, illetve a székely himnusz is hallható lesz. Előadják a társulat szólistái és rock zenekara, valamint az ünnepi koncerten közreműködik a Sepsi Kamarazenekar, a Kincskeresők Néptáncegyüttes és a VOCES Kórus.

Szervezők: Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Kónya Ádám Művelődési Ház

Partnerek: Székelyföldi Nagyprodukció Társulat, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Fitness Tribe Egyesület, Szimpla Sepsiszentgyörgy, Tamási Áron Színház 

Március 15.

Ünnepi megemlékezés az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére

 

PÉNTEK, március 10.

18:00   Légy a ma Petőfije! – Szónokverseny középiskolások számára / Szimpla Sepsiszentgyörgy

HÉTFŐ, március 13.

11:00   Kokárdakészítő műhely – A Háromszéki Fürge Ujjak Kézimunkakör és a Liszt Intézet

Sepsiszentgyörgy közreműködésével / Kónya Ádám Művelődési Ház

13:00   SZIV – Szentgyörgyi Ifjúsági Vízió – sepsiszentgyörgyi magyar középiskolások

flashmobja / Főtér

KEDD, március 14.

17:00   Fuss a hősök emlékére! – Fitness Tribe Emlékfutás. Indulás az eprestetői csata

emlékművétől (Állomás negyed, Ady Endre Általános Iskola épülete)

18:00   Petőfi és az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ereklyéi – Kiállításmegnyitó a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy szervezésében / Lábasház

SZERDA, március 15.

09:00   Pilvax Kávéház – Kovászna Megye Tanácsa, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy és a Székely Mikó Kollégium Diáktanácsa szervezésében / Tein Teaház

——————————————————————–

KOSZORÚZÁSOK A SEPSISZENTGYÖRGYI EMLÉKMŰVEKNÉL

11:00   Kiss János ágyúöntő emléktáblája (Olt utca, 16. szám)

11:00   Váradi-Bartalis vesztőhely (Őrkő) – Közreműködnek a Váradi József Általános Iskola

gimnazistái, illetve a Néri Szent Fülöp Általános Iskola tanulói

12:00   Vártemplom – Cinterem (Református Vártemplom) – közreműködnek a Plugor

Sándor Művészeti Líceum diákjai

12:00   Gábor Áron-szobor és Nicolae Bălcescu-szobor (Csíki negyed) – Közreműködnek a

Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói

12:00   Váradi-Bartalis siralomház emléktáblája (Lábasház) – Közreműködnek a

Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai

12:30   Gróf Mikó Imre szobra (Erzsébet park) – Közreműködnek a Székely Mikó Kollégium

és a Református Teológiai Líceum diákjai

12:45   Berde Mózsa szobra (Erzsébet park) – Közreműködnek a Székely Mikó Kollégium

tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek

13:00   Gábor Áron-emléktábla (Bod Péter Megyei Könyvtár épülete) – Közreműködnek a

a Székely Mikó Kollégium tanulói és a sepsiszentgyörgyi cserkészek

13:00   Incze Dániel kopjafás sírhelye (Malomgát utca) – Közreműködnek a

sepsiszentgyörgyi cserkészek és a Székely Mikó Kollégium diákjai

13:30   Szemerjai csata emlékműve (Szemerja) – Közreműködnek: a Gulliver óvoda és

sepsiszentgyörgyi cserkészek

13.30   Váradi-Bartalis kőtömbös kopjafa (Váradi József Általános Iskola udvarán) –

Közreműködnek a Váradi József Általános Iskola I–IV. osztályos tanulói

14.00   Az eprestetői csata emlékműve (Állomás negyed) – Közreműködnek az Ady Endre

Általános Iskola diákjai

14:00   Kossuth Lajos-szobor (Kónya Ádám Művelődési Ház) – Közreműködik a

Sepsiszentgyörgyi Magyar Férfidalárda

15:30   Koszorúzás az 1848–49-es honvéd emlékműnél az Erzsébet parkban:

–   A város keleti és nyugati részéből beérkezett elöljárók, politikai pártok képviselői, civil szervezetek képviselői elhelyezik koszorúikat a honvéd emlékműnél

–   Közreműködik a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar

KILYÉN

11:00   Koszorúzás – ’48-as kopjafás emlékmű (kilyéni református templom)

SZOTYOR

12:00   Koszorúzás – Kőtömbös kopjafa (szotyori református temetőkert)

__________________________________________________________________________

14:45   ÜNNEPI FELVONULÁS a Szabadság térre

a nyugati városrészből:

Indulás a Váradi-Bartalis kőtömbös kopjafától (a Váradi-iskolától)

Sorrend:

  • a sepsiszentgyörgyi Szent József Plébánia 040-es Szent György cserkészcsapata, valamint a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat zászlókkal
  • Étfalvi Szász Band ’93 fúvószenekar
  • Hagyományőrző huszárok és más lovasok: Szilaj Hagyományőrző Egyesület, a Shagya Lovasklub és a Vadon Egyesület lovasai
  • 125 méter hosszú székely zászló, amelyet a városban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai fognak (Váradi József Általános Iskola, Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Református Kollégium, Berde Áron Szakközép Líceum)
  • Sepsiszentgyörgy elöljárói
  • ünneplő felvonulók

a keleti városrészből:

Indulás az eprestetői csata emlékművétől (Állomás negyed)

Sorrend:

  • a sepsiszentgyörgyi 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat zászlókkal
  • Sepsiszentgyörgy elöljárói
  • a rétyi Kováts András Ifjúsági Fúvószenekar
  • hagyományőrző huszárok és más lovasok: Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület, Uzoni hagyományőrző huszárok illetve szabad lovasok
  • 125 méter hosszú nemzeti színű zászló, amelyet a városban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai fognak (Ady Endre Általános Iskola, Gödri Ferenc Általános Iskola, Nicolae Colan Általános Iskola, Puskás Tivadar Szakképző Líceum, Plugor Sándor Művészeti Líceum, Székely Mikó Kollégium)
  • ünneplő felvonulók

16:00   ÜNNEPI MŰSOR – Szabadság tér

Műsorvezető: Kolcsár József

  • Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármesterének ünnepi beszéde
  • Régi székely himnusz (Ó, én édes jó istenem…) – énekli Deák Anett, a Kincskeresők Néptáncegyüttes tagja
  • Varga Judit, Magyarország igazságügyi miniszterének ünnepi beszéde
  • A Mikes Kelemen Elméleti Líceum kórusának műsora
    Kórusvezető: Szőcs Dániel
  • A Plugor Sándor Művészeti Líceum ünnepi műsora
    Felkészítő tanár: Sebestyén-Lázár Enikő
  • Egyesített kórusok ünnepi műsora. Művészeti vezetők: Maksai József, Jakab Árpád (*)
  • Ifjúsági szónok beszéde
  • A Református Kollégium kórusának műsora
    Kórusvezető: Szilágyi Andrea
  • A Székely Mikó Kollégium műsora
    Felkészítő tanár: Jánó Enikő
  • A Kincskeresők Néptáncegyüttes előadása

Koreográfusok: Tőkés Csaba Zsolt és Tőkés Edit

  • Lelkészi áldás – Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök
  • Magyar himnusz, székely himnusz

*Az Egyesített kórus kórusai és karvezetői:

Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar (Réty) – Maksai József; Cantus Firmus Vegyeskar, Magyar Férfidalárda – Jakab Árpád; Sepsi Református Egyházmegye Férfikórusa – Dénes Előd; Belvárosi Református Énnekar – Jakab Árpád; Pro Musica Kamarakórus, Szemerjai Református Dalárda, Plugor Sándor Művészeti Líceum Eufónia Kamarakórus – Sipos Zoltán; Kriza János Unitárius Vegyeskar – Karácsony Gabriella; Székely Mikó Elméleti Líceum diákkórusa, Canticorum Női Kar – Dombora Anna; Refsonor, a Református Teológiai Líceum diákkórusa – Szilágyi Andrea; Mikes Kelemen Elméleti Líceum ifjúsági kórusa – Szőcs Dániel; Laudate Kamarakórus – Lőfi Gellért; Aranyszívek Dalkör – Barabás Gyöngyvér

——————————————————————–

19.00   Classical Singers Symphonic ünnepi hangverseny / Tamási Áron Színház nagyterme

CSÜTÖRTÖK, március 16.

17:00   Rabok legyünk vagy szabadok – a Székelyföldi Nagyprodukció Társulat ünnepi

koncertje / Tamási Áron Színház nagyterme

19:30   Rabok legyünk vagy szabadok – a Székelyföldi Nagyprodukció Társulat ünnepi

koncertje / Tamási Áron Színház nagyterme

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.