Ünnepi megemlékezés az 1848–49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére Sepsiszentgyörgyön

Változatos rendezvénysorozattal emlékezik Sepsiszentgyörgy az 1848-’49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulóján.

Az ötnapos programsorozatba a város különböző egyházi és kulturális intézményei, egyesületei olyan tevékenységekkel kapcsolódnak be, mint például Honleányképző program, múzeumpedagógiai foglalkozás, előadások, kokárdakészítő műhely, tárlatvezetés, filmvetítés, emlékfutás és a Sepsi Pilvax irodalmi kávéház.

A megemlékezés előestéjén, március 14-én 18 órától kerül sor Csíki és a Georgius Kamarazenekarok, valamint a Gázsa Zenekar közös hangversenyére Werner Gábor vezényletével a Tamási Áron Színház Nagytermében.

A megemlékezés fő eseménye a március 15-én, vasárnap tartandó központi ünnepség lesz. A 48-as emlékműveknél 9 órától kezdődnek a koszorúzások, ezt követően 11:45-től a város keleti és nyugati részéből felvonulnak a cserkészcsapatok és a hagyományőrző huszárok. A 125 méteres székely és magyar zászlókkal kísért látványos felvonulást követően az ünnepi műsor 13 órakor veszi kezdetét a Főtéren.

A közös megemlékezésen közreműködnek az egyesített kórusok, hagyományőrző lovasok, sepsiszentgyörgyi cserkészek, Sepsiszentgyörgy tanintézményei, Kincskeresők Néptáncegyüttes, Rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar.

 

PROGRAMSOROZAT
MEGEMLÉKEZÉS AZ 1848-49-ES FORRADALOMRA 


Március 10–13., kedd-péntek

SEPSI PILVAX – helyszín: Tein Teaház

13:00 – Kokárdakészítő műhely

Szervezők: Háromszéki Területi RMDSZ, Kovászna Megye Tanácsa, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Tein Teaház

 

Március 12., csütörtök

Honleányképző program

10:00 – 11:30 – Gulyás Adrienn: Háromszéki honleányképző – előadás középiskolások számára

11:30 – 14:00 – Frizura workshop – korabeli hajviselet műhelyfoglalkozás

15:00 – 17:00 – Kézimunka workshop – trikolór szalag készítés középiskolások számára

18:00 – 19:30 – Tamás Gellért, Gulyás Adrienn: Honvédképző és fegyverbemutató – nyitott előadás

19:30 – 20:00 – Toborzás: Milyen volt, hogy történt a katonák toborzása.

Szervezők: Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Bod Péter Megyei Könyvtár

 

Március 13, péntek

9:00 – Koszorúzás a Váradi-Bartalis vesztőhelyen (Őrkő) – közreműködnek a  Néri Szent Fülöp  Általános Iskola diákjai

10:00 – Koszorúzás Vártemplom-Cinterem (Református Vártemplom) – közreműködnek a Plugor Sándor Művészeti Líceum diákjai

11:00 – 12:30 – Fejdíszkészítő műhelyfoglalkozás középiskolások számára

14:00 – 15:30 – dr. Heil Kristóf történész, jogtörténész előadása: Otthon a reformkorban: Reformkori otthon, életmód és viselkedéskultúra a reformkorban – előadás középiskolások számára

19:00 – 21:00 – Ugron Zsolna előadása: Nők szerepe a szabadságharcban – nyitott előadás

Szervezők: Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Bod Péter Megyei Könyvtár

 

A HŐSÖK ÜNNEPE A SZÉKELY NEMZETI MÚZEUMBAN

09:00 – 15:00 – Az előzetesen bejelentkező óvodás- és diákcsoportok ingyenesen

megtekinthetik Gábor Áron egyetlen fennmaradt ágyúját. A részvételhez előzetes

regisztráció szükséges az office@sznm.ro e-mail címen.

17:00 – Vargha Mihály szobrászművész vezetésével ingyenes tárlatvezetésen ismerhetik

meg az érdeklődők Gyárfás Jenő történelmi festményeit. A tárlatvezetés során

megismerhetik a Géniuszok a hősök mögött című kiállítást, amely betekintést nyújt a

szabadságharc szellemi és művészi hátterébe

Szervező: 
Székely Nemzeti Múzeum

 

Március 14., szombat

FUSS A HŐSÖK EMLÉKÉRE!

07:45 – 08:00 – indulás kisvonattal a Bod Péter Megyei Könyvtár elől a start helyszínére (az állomási iskola előtti emlékmű)
08:00 – 09:30 – Indul a futás érintve a térképen található 10 helyszínt majd a parkban lévő 1848/49-es szabadságharc honvéd emlékműnél ér véget, ahol Sztakics Éva alpolgármester asszony fogadja a futókat
10:00 – 11:00 – közös kávézás/teázás/sütizés a Kónya Ádám Művelődési ház nagytermében

Szervező: Fitness Tribe

 

ÜNNEPI HANGVERSENY — helyszín: Tamási Áron Színház, Nagyterem
18:00 – 19:15 – A Csíki és a Georgius Kamarazenekarok, valamint a Gázsa Zenekar közös koncertje, karmester Werner Gábor
A belépőjegyek 40, illetve 20 lej értékben válthatók a Városi Kulturális Szervezőirodában (jegyiroda).

Szervezők:
 Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

Március 15., vasárnap

SEPSI PILVAX – helyszín: Tein Teaház

9:00 – Talpra magyar, vár a Pilvax! – Forradalmi kávé, menü, süti és kvíz

10:00 – Laborfalvi Róza portréfestés

11:00 – Élő portréfestés

15:00 – Jazzpar Trio koncert

Szervezők: Háromszéki Területi RMDSZ, Kovászna Megye Tanácsa, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Tein Teaház

KOSZORÚZÁSOK A SEPSISZENTGYÖRGYI 48-AS EMLÉKMŰVEKNÉL

9:00 – Kiss János ágyúöntő emléktáblája (Olt utca, 16. szám) – közreműködik a Benedek Elek Óvoda, Babóca nagycsoport

9:00 – Váradi-Bartalis vesztőhely (Őrkő) – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola tanulói

9:30 – Váradi-Bartalis siralomház emléktáblája (Lábasház) – közreműködnek a Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákjai

10:00 – Gábor Áron-szobor és Nicolae Bălcescu-szobor (Csíki negyed) – közreműködnek a Gödri Ferenc Általános Iskola tanulói

10:00 – Gróf Mikó Imre szobra (Erzsébet park)

10:00 – Incze Dániel kopjafás sírhelye (Malomgát utca) – közreműködik a 14. számú Kovács Sándor cserkészcsapat

10:15 – Berde Mózsa szobra (Erzsébet park) – közreműködnek a Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Líceum diákjai

10:30 – Gábor Áron-emléktábla (Bod Péter Megyei Könyvtár épülete)

10:30 – Szemerjai csata emlékműve (Szemerja)

11:00 – Váradi-Bartalis kőtömbös kopjafa (Váradi József Általános Iskola udvarán) – közreműködnek a Váradi József Általános Iskola tanulói

11:00 – Az eprestetői csata emlékműve (Állomás negyed) – közreműködnek az Ady Endre Általános Iskola diákjai

11:00 – Kossuth Lajos-szobor (Kónya Ádám Művelődési Ház) – közreműködnek a sepsiszentgyörgyi cserkészek

12:00 – ‘48-as kopjafás emlékmű (Kilyéni református templom)

12:00 –  Kőtömbös kopjafa (Szotyori református temetőkert)

12:30 – Koszorúzás az 1848–49-es honvéd emlékműnél az Erzsébet parkban:

–  A város keleti és nyugati részéből beérkezett elöljárók, politikai pártok képviselői, civil szervezetek képviselői elhelyezik koszorúikat a honvéd emlékműnél.

–  Közreműködik a Rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar.

ÜNNEPI FELVONULÁS A FŐTÉRRE

11:45 A nyugati városrészből:

Indulás a Váradi-Bartalis kőtömbös kopjafától (a Váradi József Általános Iskolától)

A  felvonulók sorrendje:

  • A sepsiszentgyörgyi 40. számú Szent György cserkészcsapat, valamint a 115-ös számú Bölöni Farkas Sándor cserkészcsapat zászlós felvonulása
  • Sepsiszentgyörgy elöljárói és meghívottak
  • A Rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar
  • Hagyományőrző huszárok és más lovasok: Szilaj Hagyományőrző Egyesület, Gróf Kálnoky Lovarda Sepsikőröspatak, Vadon Egyesület és a környező települések lovas küldöttségei
  • 125 méter hosszú székely zászló, amelyet a városban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai fognak tartani (Váradi József Általános Iskola, Mikes Kelemen Elméleti Líceum, Sepsiszentgyörgyi Református Kollégium, Berde Áron Közgazdasági és Közigazgatási Líceum, Néri Szent Fülöp Általános Iskola)
  • Ünneplő felvonulók

11:45   A keleti városrészből:

Indulás az eprestetői csata emlékművétől (Állomás negyed)

A  felvonulók sorrendje:

  • A sepsiszentgyörgyi 14-es számú Dr. Kovács Sándor cserkészcsapat zászlókkal
  • Sepsiszentgyörgy elöljárói és meghívottak
  • A rétyi Kováts András Ifjúsági Koncertfúvószenekar
  • Hagyományőrző huszárok és más lovasok: Székely Virtus Hagyományőrző Egyesület,, Barabás Lovarda, Szellő Lovarda és háromszéki szabad lovasok
  • 125 méter hosszú magyar zászló, amelyet a városban működő magyar tannyelvű iskolák diákjai fognak (Ady Endre Általános Iskola, Gödri Ferenc Általános Iskola, Nicolae Colan Általános Iskola, Puskás Tivadar Szakképző Líceum, Plugor Sándor Művészeti Líceum, Székely Mikó Kollégium)
  • Ünneplő felvonulók

ÜNNEPI MŰSOR A FŐTÉREN

13:00 – 14:30 – Ünnepi megemlékezés az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc tiszteletére
Műsorvezető: Dancsuly Helga

  • Hagyományőrző lovasok felvonulása a főtéren és jelentés adás
  • A régi székely himnuszként ismert Fohász, Tamás Győző verse Bartók Béla Este a székelyeknél című szerzeményére (Ó, én édes jó istenem…) – énekli: Kocsis Rebeka, a Mikes Kelemen Elméleti Líceum XII-ik osztályos tanulója
  • Antal Árpád-András, Sepsiszentgyörgy polgármesterének ünnepi beszéde
  • Egyesített kórus
  • Dr. Répássy Róbert Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes
  • “Szavak a hazáról” – a  Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákkórusának ünnepi műsora. Felkészítő tanárok: Török Katalin, Nagy Anikó-Beáta és Iffiú Szabolcs
  • Kincskeresők Néptáncegyüttes koreográfiája a Kormorán együttes Harangok dala című művére, színpadra állította Tőkés Csaba Zsolt
  • Szároz Tünde, Mikes Kelemen Elméleti Líceum diákja, az ifjúsági szónokverseny győztese
  • Egyesített kórus
  • Dénes Előd, református lelkész áldása
  • Magyar himnusz, székely himnusz

MŰVÉSZ MOZI

16:00 – Hadik, magyar történelmi kalandfilm, (2022, 105 perc), a belépés ingyenes

Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala

 

 

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.