A Kardiofaktúra együttes koncertjével zárul a KultúrPark rendezvénysorozata

A zenekar által követett irány valahol a pop és a rock széles mezsgyéjén helyezkedik el, ahol a különböző zenei hangok vibrálása eksztatikus állapot teremtenek. A formáció hitvallása szerint: „tégy azért, amit szeretsz”, ezáltal a közönségnek lehetősége nyílik egy közös önismereti úton való részvételre.
A zenekarban a következő tagok játszanak: Gajzágó Áron (dobok, vokál), Tóth László (basszusgitár, vokál) és Weinstein Csaba (ének, gitár).
A jelenlegi koncertre az ülőhelyek száma korlátozott. A koncertre 200 darab jegy elérhető, amelyeknek ára 10 és 20 lejbe kerül. A jegyek elővételben kaphatóak a Városi Jegyirodában, a Szabadság tér 1. szám alatt, illetve az esemény előtt egy órával a helyszínen.
Az előző évekhez hasonlóan idén nyáron is színes programkínálat várta a közönséget az ’56-os emlékparkban, a Plugor Sándor Művészeti Líceum udvarán.
Szervezők: Kónya Ádám Művelődési Ház, Sepsiszentgyörgy Polgármesteri Hivatala, Művész Mozi by Cityplex

Ez az oldal sütiket használ a felhasználói élmény fokozása érdekében.